Érik a baj: földbe állt a német ipar
Váratlanul gyengén teljesített a német ipar augusztusban, az előző hónaphoz képest jelentős visszaesés volt a kibocsátásban, holott az elemzők ennél sokkal kisebb visszaesésre számítottak.
Váratlanul gyengén teljesített a német ipar augusztusban, az előző hónaphoz képest jelentős visszaesés volt a kibocsátásban, holott az elemzők ennél sokkal kisebb visszaesésre számítottak.
Augusztusban az előzetes adatok alapján Magyarországon az ipari termelés volumene 2,7%-kal elmaradt az előző havi szinttől. A gyenge teljesítmény mögött az ellátási problémák miatti kényszerű leállások lehetnek.
Többnyire negatív hangulatú kereskedést láthatunk Európában - az Eurostat egyébként nemrég tette közzé a második negyedéves GDP részletes adatait, a statisztikai hivatalok inkább többnyire felfelé módosították a számokat, azaz az európai gazdaság teljesítménye még az első becsléshez képest is kedvezőbben alakult. A magyar tőzsde bár komoly mínuszban kezdte a napot, röviddel a nyitás után javítani tudott és új történelmi csúcsra ugrott a BUX index, elsősorban a midcapek remek teljesítményének köszönhetően. A késődélutáni órákban jócskán alábbhagyott a lendület a magyar tőzsdén is, többek között a 4iG mélyrepülésének is köszönhetően kisebb lefordulást láthatunk a BUX indexnél. A tengerentúli tőzsdéken kifejezetten rossz hangulatú piacnyitást láthatunk, a tech-túlsúlyos Nasdaq azonban pozitív tartományban kezdte a napot.
Júliusban az ipari termelés volumene 0,5%-kal elmaradt az előző havi szinttől. Ez már a második egymást követő hónap, amikor a szektor teljesítménye esik, ami ugyan nem drámai, de visszafogottabb növekedési trendet sugall.
A tavaszi hónapokban és júniusban látott visszaesés után júliusban ismét növekedni tudott a német ipari teljesítmény.
A második negyedévben 2,7%-kal nőtt a magyar gazdaság a január-márciusi időszakhoz képest, miközben az előző év azonos időszakához viszonyítva szezonálisan igazítva 17,7%-kal növekedett - derült ki a KSH részletes GDP-adataiból. A részletes adatközlés megerősítette az előzetes becslést. A növekedéshez érdemben hozzájárult az ipar, a szolgáltató szektor, valamint az építőipar is. A növekedési adat megerősíti, hogy a magyar gazdaság gyorsan lábal ki a válságból és a növekedés szerkezete kiegyensúlyozott. A következő időszakban már várhatóan érdemben lassabb lesz a növekedés üteme, mint most, hiszen a második negyedévet a bázishatás is segítette (a koronavírus-válság a tavalyi ugyanezen időszakot érintette leginkább), ugyanakkor a GDP továbbra is érdemben növekedhet.
A várakozásokat felülmúló második negyedévi GDP-adat láttán felfelé javították az idei évre vonatkozó előrejelzéseiket az elemzők. A Takarékbank 7,7 százalékról 8 százalék környékére, a K&H Bank 6,7 százalékról 7 százalék felettire javította a bruttó hazai termék (GDP) idei növekedésére vonatkozó előrejelzését. A századvég Gazdaságkutató szintén úgy látja, hogy kedvező esetben akár a 8%-os bővülés is bekövetkezhet.
Jelentősen drágulhatnak a német ipar termékei, az autógyártók akár tíz százalékkal emelhetik áraikat a Handelsblatt című német üzleti lap hétfői összeállítása szerint.
A várakozásoknál is nagyobb ütemben lassult a kínai ipar és kiskereskedelem növekedése júliusban, amikor az ország több területén ismét felbukkant a koronavírus-járvány, egyes régiókban pedig heves esőzések okozta áradások pusztítottak.
A májusi 3,3%-os növekedés után júniusban 0,3%-kal csökkent az ipari termelés Magyarországon a szezonálisan és munkanaphatástól megtisztított adatok szerint – közölte második becslése során csütörtökön a KSH. A koronavírus-járvány tavalyi első hulláma és az idén májusi újranyitás, azaz a bázishatás miatt természetesen az éves növekedési index igen impresszív (22%-os), és ezzel együtt az ipari termelés volumene már hónapok óta meghaladja a járvány kitörése előtti hónapok szintjét, illetve az idén júniusi kibocsátási szint a 2019. júniusi szintet is felülmúlja. Jó hír, hogy az új belföldi megrendelések különösen gyorsan nőnek és így a rendelésállományi adatok is érdemben meghaladják az egy évvel ezelőttit.
Csalódást okozott az amerikai gazdaság második negyedéves teljesítménye, a lassulás a vártnál korábban érhette utol Amerikát. Az Egyesült Államok gyors kilábalása a többi fejlett országban is éreztette a hatását, így a mi szempontunkból sem mindegy, hogyan teljesít a továbbiakban a világ legnagyobb gazdasága. Nagy tragédia nincs, a válság okozta visszaesést ugyanis - a fejlett országok közül elsőként - az Egyesült Államok már ledolgozta. A növekedés további lassulása viszont szinte borítékolható: további költségvetési élénkítésre nincs tér, a feldolgozóipar robbanása lecsendesedett, és a delta variáns miatt a fogyasztó hangulatot is lefelé mutató kockázatok övezik. Nem beszélve a Fedről, amelyen napról napra nő a nyomás, hogy szigorítson, tovább lassítva ezzel a növekedést.
A tavalyi alacsony bázisnak köszönhetően 22 százalékkal ugrott meg a magyar ipar termelése júniusban. Májushoz képest viszont 0,3 százalékkal zsugorodott a termelés – derül ki a KSH péntek reggel megjelent előzetes adataiból.
Az előzetesen várt növekedés helyett csökkent a német ipari termelés májusról júniusra Németországban.
Kínában a szabályozók több tucatnyi szénbánya újraindítását engedélyezték a megnövekedett fogyasztási igények és az emelkedő szénárak miatt. A döntéshozók mindeközben igyekeznek egyensúlyozni a klímacélok és az energiaigények kielégítése között, ami nem egyszerű feladat.
Az idei első negyedévi GDP-adatok – a vártnál kisebb év/év alapú visszaesés – valósággal szárnyakat adtak a magyar gazdaság rövid távú kilátásaira vonatkozó szakértői várakozásoknak. Így például a Consensus Economics felmérésében résztvevő elemzői körben a 2021. évi növekedési előrejelzések átlaga a májusi 4,7%-ról júliusra 6,3%-ra emelkedett, miközben az előrejelzők több mint egynegyede legalább 7%-os növekedést vár.
Tovább lassult a kínai ipar és kiskereskedelem növekedése, ám az adatok meghaladják a szakértői előrejelzéseket, és változatlanul a kínai gazdaság koronavírus-járvány utáni stabil helyreállását tükrözik.
Az áprilisi 3,2%-os esést májusban 3,4%-os, azaz intenzív növekedés követte a magyarországi ipari termelésben havi alapon, szezonálisan kiigazítva – közölte szerda reggel az előzetes adatot a KSH.
A várt növekedés helyett csökkent az ipari termelés májusban az előző havihoz képest Németországban a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis szerdai jelentése alapján.
Az elmúlt két hétben több katás ügyfél is volt, annak ellenére, hogy mióta kinyírták a katát, már csak nagyon...
2025. január 16-tól jelentős változás lép életbe Magyarországon az elektronikus ügyintézés terén: megszűnik...
Kipécézte Lengyelországot a piac, pedig ennek fundamentális oka nincs. Európa rendkívül olcsó, az Egyesült Államok...
In our article published in the International Review of Financial Analysis, we investigate the novel question of how the...
Ma egy 25 éves játékos akár több percet tölthet a pályán, mint korábban egy 30 feletti veterán. A ’90-es...
Miért tetteti magát másnak egy weboldal, mint ami? Milyen jelek árulják el a manipulatív szándékot? The post Ne dőlj...
Meddig nőhet még?
Kik kísérték el a politikust?
Az IO Partners szakértőivel beszélgettünk.